2009. augusztus 30., vasárnap

:/

Unalmamban YouTube-ot néztem.





Hányok attól ami itt Magyarországon van.
Olyan rendszer kell ami megszünteti ezt a lazaságot . Mindenki csalhat lophat, hazudhat, kizsákmányolhat. Szabályokat amiket be kell tartani, mert a szabályok azért vannak... Nem értek a politikához, mert ez nem az én dolgom, de látok amit látok.
/és nem kell hozzá YouTube/

2009. augusztus 28., péntek

Itt van a jövő


Ezt is megértük.

A Mercedes-Benz bemutatta szériagyártású üzemanyagcellás autóját. A villanymotoros B-osztály F-Cell energiafelhasználása 3,3 liter gázolajéval azonos, károsanyag-kibocsátása viszont nulla. Hidrogénnel megy.


Ahogy tavaly megígérte, a Mercedes-Benz sorozatgyártású villanyautóval készül a 2010-es évre. A kocsi elkészült, gyártása még idén év végén megindul.

A számos tanulmányautóban látott technikát a Mercedes B-osztály karosszériájába építették be, úgy, hogy sem az utastér, sem a csomagtartó mérete nem csökkent. A motortér mellett a szükséges pluszalkatrészek a kocsi szendvicsszerű padlójába kerültek, így a csomagtartó 416 literes maradt. Akár egy normál tankolás, 3 percig tart

Az energiát üzemanyagcella biztosítja, míg a hajtásról villanymotor gondoskodik. Az elektromos motor teljesítménye 136 lóerő, maximális nyomatéka 290 Nm. A Mercedes tájékoztatása szerint az autó nagyjából úgy megy, akár egy 2,0 literes benzinmotorral szerelt kocsi, energiafelhasználása viszont 3,3 liter gázolajnak felel meg. A jármű csúcssebessége 170 km/óra. 385 kilométert tud megtenni egyetlen feltöltéssel, és -25 fokos hőmérsékletig képes üzemelni.

Itt ugyanis a hajtóanyag gázhalmazállapotú hidrogén, amellyel nagyjából három perc alatt lehet feltölteni a tartályokat. Miután az üzemanyagcellában az elektromos áram létrehozása mellett vízgőz keletkezik, így a jármű helyi szinten károsanyag-kibocsátás nélkül üzemel.


Ahogy a hibrid modelleknél úgy itt is alkalmaznak lítiumion akkumulátort, amely 35 kW-os teljesítménnyel képes támogatni a rendszert, fékezéskor az autó a mozgási energiát árammá átalakítva tölti a telepeket.

A Mercedes szerint az autó immár mindennapi használatra alkalmas. Több mint 100 prototípust teszteltek, összesen 4,5 millió kilométert hajtva, ugyanakkor 30 töréstesztet is elvégeztek. Az autó ugyanolyan megbízható és biztonságos, mint hagyományos társai, ugyanazokkal a kényelmi extrákkal bír, csak nem benzint vagy gázolajat, hanem hidrogént kell tankolni.

A kúthálózat fejletlensége azért még okozhat fejtörést a lehetséges vevőknek! Hamburg, Stuttgart és Kalifornia viszont már alkalmas lehet a használatra. A jármű árát egyelőre nem közölték.

vezess.hu







Mi az üzemanyagcella

Nyaralás

Az elmúlt hetem forgalmas volt.
Voltam München-ben, kint dolgozó srácokat hoztunk haza. Kalandos volt, mert hazafele az osztrák autópályán idő előtt kifogyott a nafta a típusból, majdnem egy alagútban robbantunk le. Közelben volt egy "tanya" és egy osztrák papa mentett meg minket. Elvitt a legközelebbi benzinkútra. Bérelt mikrobusszal mentünk, aminek a üzemanyag-szintjelzője szerint még volt benne gázolaj.
München-ben meg akartuk nézni a BMW Múzeumot, de a srácok nem adtak időt rá, siettek haza. :( Barátnőm öcsével voltam.

Sajnos nem fordultunk jobbra

Kihasználva hosszú hétvégét, leugrottunk, asszonnyal és öcsével Horvátba kempingezni, majd onnan Olaszba Bibione-ba. Jó volt, lebarnultam rendesen. A fényképezőm sajna meghalt.

Selce-re szoktunk "ugrálgatni". Közel van, a kempingben mindig van hely, bármikor fogadnak, igényes, nem drága/a kemping/ és ismerem is a környéket. Szép hely Horvátország. Valahol olvastam is, hogy a legígéretesebb nyaralóhelyek egyike. Beyonce is oda jár. ;)
Nem szokásom egy helyben gubbasztani mint egy tipikus turista, szeretem a környék látványosságait felfedezni. Most is Zadar vagy Bibione volt kirándulásként tervezve. Fiatalok nyertek engem Zadar jobban érdekelt, de ezt sem bántam meg.
És persze GPS nélkül, csak térkép. /Ma már bárkit bárhová elvisz a GPS./


Aútóval járok nyaralgatni. Imádok utazni, ez amit nem tudnék egy évben sem kihagyni.
Sok helyen voltam már, még apámtól örököltem, anno ő is bejárta egész európát autóval. /persze velünk :) és 20 évvel ezelőtt, ami nagy szám/
Ha találok munkahelyet akkor Párizsba szeretnék menni.
Valaki tárgyakat/nagytévét/ vásárol a pénzén, én erre gyűjtök. Emlékek, amiket sajnos nagyrészt elfelejtek, de a fényképek megőrzik, felelevenítik.

2009. augusztus 24., hétfő

The Prodigy interjú - MR2 Petőfi Rádió

"Nekünk ez így pont jó" - The Prodigy interjú, Liam Howlett, Keith Flint, Maxim Reality

Ha van olyan formáció, mely a Sziget-látogatók körében töretlen népszerűségnek örvend, az a Prodigy. Ők adták az idei rendezvény legnagyobb nézőszámú koncertjét, és fellépésük előtt még arra is szakítottak időt, hogy válaszoljanak néhány kérdésünkre.

MR2: Szerintetek mennyiben változott az elektronikus táncszíntér a 90-es évek óta?

Liam Howlett: Rosszabbak a drogok.
Keith Flint: Igen, egyértelműen rosszabb a drogok minősége. Amúgy, nem is tudom. Talán egy kicsit ismét erősebb, a dubstep például egyre népszerűbb, vannak új, izgalmas dolgok.
LH: Fesztiválokon az a helyzet, hogy egyre jobb a kínálat, viszont a korai 90-es években tele voltak az ilyen jellegű rendezvények rockegyüttesekkel, a szervezők kevésbé voltak merészek, több volt az alter-rock zenekar. Ami az elektronikus színteret illeti, nem tudom, máshol mi a helyzet, de Angliában elég jó. A klubszíntér virágzik

Rendkívül egyedi videóklipjeitek vannak. A Smack My Bitch Up ötlete honnan jött?


LH: Szeretünk bizonyos kliprendezőkkel együtt dolgozni. Jonas Akerlundnak volt ez az ötlete, ami nagyon tetszett nekünk. Nagyon extrém klipet akartunk csinálni, és hát nagyon sokan félreértették a dalt.
KF: A csavar a végén a te ötleted volt, nem?
LH: Hát ja, végül is igen, ezt aláírom. Emlékszem, megnéztem a klipet, amikor még nem voltak benne a speciális effektusok, és akkor még nem igazán tetszett, de végül aztán teljesen ledöbbentem.

Ha már említetted, így tíz elteltével mi a véleményetek arról az incidensről, ami köztetek és a Beastie Boys között robbant ki a dal kapcsán?

LH: Hát... nekünk ez már kicsit unalmas. Amúgy nincs harag.
Maxim Reality: Régen volt már.
KF: Így van, régi sztori.
LH: Ma már máshogy gondolkodunk az egészről. Tisztelem a Beastie Boys-t, lezártuk az ügyet, nem foglalkozunk vele.

A Fat Of The Land után hét évig nem jelent meg stúdiólemezetek. Gondoltátok, hogy ennyi idő fog eltelni a következő albumig?


LH: Nem. Nem tudatos húzás volt a részünkről.
MR: Az egy dolog, hogy albumok szempontjából kimaradt hét év, de egyáltalán nem így terveztük. A Fat Of The Land után majdnem öt évig turnéztunk, megállás nélkül. Egyszerűen úgy álltak a dolgok, hogy egy jó darabig nem érett meg az idő arra, hogy kijöjjünk egy új albummal. Ahhoz el kell jönni a megfelelő hangulatnak, pillanatnak, nem működik az ilyesmi gombnyomásra, még akkor sem, ha szerződés kötelezi az embert.
KF: A lemezcég azt várta tőlünk, hogy kiadjuk a Fat Of The Land 2-t, de ez hülyeség, nem lehet ilyet mondani a Prodigy-nek. Ezzel mindössze azt érték el, hogy csak azért sem adtunk ki új albumot, és az ilyen makacsság egy jó ideig távol tartja az embert a stúdiótól. Szóval, vártuk a megfelelő pillanatot. Nektek nagyon egyszerű évszámokban, dátumokban gondolkodni, hogy mi, mikor, mennyi idő után jelent meg. De ha tényleg belegondolunk, hogy mennyit turnéztunk a Fat Of The Landdel, és hát a válogatáslemezünkkel is, akkor ez már nem is tűnik olyan hosszú kihagyásnak, legalábbis nekünk semmiképp. Nektek lehet, meg azoknak, akik várják a következő lemezt. Ezért tartunk most ott, ahol. Nem hinném, hogy bánnánk bármit is, pl. az ilyen szüneteket. Nekünk ez így pont jó.

Keith és Maxim, ti miért nem szerepeltetek az Always Outnumbered Never Outgunned albumon?

KF: Mert...
MR: Már megint a múltban vájkálunk.
KF: Így van, ez is már lejárt lemez. Igazából nem volt komolyabb oka.
MR: Hát ja.
LH: Ez már nem annyira lényeges, hanem az, hogy kijött az új lemezünk, tök jó lett, úgyhogy inkább arról beszélgessünk.

Oké. Hova helyeznétek el ezt a lemezt a Prodigy életműben, hogyan jellemeznétek?

KF: A legújabb lemezünk. Leginkább így tudom jellemezni.
LH: Egyetértek.
MR: Jól fogalmaztad meg.
KF: Ezt a lemezt egy amolyan „nincsenek szabályok” hozzáállással készítettük. A Prodigy-ban persze soha nem voltak szabályok, jöhet bármi, amiről azt gondoljuk, hogy belefér. Ha valamit meg akarunk csinálni, akkor azt megcsináljuk, és nincsenek kialakult sémák. Ettől függetlenül visszatértünk ahhoz a módszerhez, hogy Liam megcsinálja az ütemeket, megalkot egy ötletet, ami aztán együtt továbbfejlesztünk, Maxim és én pedig beleviszünk annyi energiát és tüzet, amennyit csak bírunk. Mindig ott vannak velünk a mikrofonok, és ahelyett, hogy ötletelnénk, improvizálunk valami vokális témát. Aztán vagy működik a dolog, vagy nem. Asszem, ezzel a lemezzel egy teljes kört írtunk le.
LH: Az Invaders Must Die az eddigi legzenekaribb albumunk. Régebben mindig csak ültem egyedül egy szobában, a többiek meg csak a végén csatlakoztak. Most sokat segített, hogy végig ott volt mindenki a stúdióban
KF: Tök jó buli volt.
MR: Rátaláltunk a szabadságra ezen a lemezen. Ahogy Liam is említette, korábban tök egyedül volt a stúdióban, viszont most mindannyian belefektettük az összes energiánkat, az elejétől fogva, és ez szerintem hallható is az albumon.

NI

mr2.hu

Beautiful


2009. augusztus 18., kedd

Linkin Park - Collision Course



1. Dirt Off Your Shoulder/Lying From You – 4:05
2. Big Pimpin'/Papercut – 2:36
3. Jigga What/Faint – 3:31
4. Numb/Encore – 3:25
5. Izzo/In The End – 2:45
6. Points Of Authority/99 Problems/One Step Closer – 4:56


Wikipédia - Collision Course
Letöltés 65MB
jelszó: www.warezscene.org

Bentley Mulsanne

Az autó fényszórói láttán egyből a Mi-24 jutott eszembe, azok hordtak hasonló rakéta indító-tároló konténereket. Még sorkatonaként MH 87. Bakony Harcihelikopter Ezrednél szolgáltam mellettük./már megint fényezem magam/
Különleges, egyedi.









mulsanne.bentleymotors.com
Mi-24 - Wikipédia
vezess.hu

2009. augusztus 17., hétfő

EISA díjak 2009-2010

A European Imaging and Sound Association hivatalos weboldalán már megtekinthetők az idei esztendő EISA díjas készülékei és innovációi! Lássuk hát az idei év elismertjeit… Minden valószínűség szerint Olvasóink többsége számára az „Audio és házimozi panel”, valamint a „Videó panel” kategóriák győztesei a legérdekesebbek, így ezekkel kezdjük a sort.

philips-46pfl9704h-net

A képmegjelenítő eszközök sorában az EISA Szövetség szerint az idén a legjobb LCD televízió a Philips 46PFL9704H/12 modellje lett, míg a plazma tévékészülékek közül a Panasonic TX-P42V10E emelkedik ki.

panasonic-p42v10e-plazma-eisa-450

sony-vplvw85-projector-eisa-300A legjobb ár/érték arányú LCD TV az LG 42SL8000 készüléke, az internetes szolgáltatásokat támogató televíziók mezőnyében viszont a Samsung UE46B8000 LED televíziója vitte el a pálmát. Hogy a videóprojektorokról se feledkezzünk meg, az EISA szövetség idén a Sony BRAVIA VPL-VW85 vetítőjét ítélte a legjobbnak.

A házimozi berendezések szegmensében manapság leginkább a Blu-ray lejátszók tűnnek a legérdekesebbeknek, amelyek közül idén a Pioneer BDP-LX91 készüléke az abszolút csúcs!

pioneer-bdp-lx91-eisa-450

A legjobb ár/érték arányt viszont az LG BD390 Blu-ray lejátszója képviseli, és a HB954PB házimozi kombó révén ugyancsak LG termék lett a házimozi-rendszerek kategóriájának győztese.

lg-bd390-eisa-450

A házimozi hangzással kapcsolatos termékkörben a Denon AVR-1910 AV rádióerősítője kapta az EISA tagok legtöbb szavazatát, a legjobb házimozi hangsugárzó-rendszernek pedig Monitor Audio Radius HD Series hangdoboz-összeállítását ítélték. A házimozi mélynyomók közül az Elac Sub 2080 D „ládáját” emelték ki, a házimozi high-end világának ezévi bajnoka pedig az Anthem Statement D2v és P5 AV előerősítő és végerősítő páros lett.

samsung-bd-p4600-eisa-300A szokványos házimozi kategóriák mellett jutalmazták a legjobb formatervezésű házimozi készüléket, a Samsung falra is felszerelhető, stílusos BD-P4600 Blu-ray lejátszóját, valamint a legjobb házimozi innovációt is, amelyet a Philips Cinema 21:9 LCD televíziója és BDP9100 Blu-ray lejátszója képvisel.
bowers-cm9-eisa-250

Izgalmasnak mondható a kétcsatornás sztereó audio berendezések mezőnye is… Itt a forráskészülékek kategóriájában a Marantz SA8003 SACD/CD-lejátszója győzött, a legkiemelkedőbb hangsugárzónak a brit Bowers & Wilkins audiofil CM9 hangfalait választották, míg a legjobb audio erősítő címet a Harman Kardon HK 990 modellje szerezte meg. A legjobbak high-end vonalát a Pro-ject 6 PerspeX bakelit lemezjátszója, a Sennheiser HD 800 fejhallgatója, valamint a Focal Diablo Utopia hangfalai képviselik. A legtöbbször csak „hálószoba hifi-ként” aposztrofált mini- és mikro-tornyok szegmensének élére az EISA tagjainak ítélete szerint idén a Yamaha MCS-1330 és a Panasonic SC-HC3 rendszerei kerültek, az audiohálózatok kialakításához is alkalmazható médialejátszók/szerverek mezőnyét pedig a Dvico TviX HD M-7000 modellje vezeti.

panasonic-tm300-eisa-250A „Videó panel” képrögzítéssel és editálással kapcsolatos eszközei közül említést érdemel a Sanyo Xacti WH1 kamkordere, mint az idei esztendő legjobb családi kamerája. Emellett már csak a HD képminőséget biztosító termékeknek jutott babér, a Panasonic HDC-TM300 memóriakártyás HD kamkordere, a Sony HDR-XR520V HD kamerája, illetve a Sony Vegas Pro 9 elnevezésű HD videó editáló szoftvere révén.

Rendkívül széles az EISA legrégebbi, „Fotó panel” kategóriájában díjazottak köre, ahol az idei esztendő legjobb kamerájának az Olympus PEN E-P1 fényképezőgépét, a legjobb professzionális kamerájának a Nikon D3x masináját, a legjobb tükörreflexes kamerájának a Canon EOS 500D modelljét, legjobb multimédiás kamerájának pedig a Panasonic Lumix DMC-GH1 készülékét ítélték, míg a legjobb továbbfejlesztett kamerájának mezőnyében szintén egy Canon gép, az EOS 5D Mark II végzett az élen. Soha nem látott számban ítéltek oda díjakat a kompakt fényképezőgépek termékszegmensében, amelyben a standard termékkörben a Sony Cyber-shot DSC-WX1 modellje, a továbbfejlesztett készülékek között a Samsung WB1000 típusa, a „Kaland” kategóriában az Olympus strapabíró μTough-8000 fényképezője, míg az „Utazás” kategóriában Casio Exilim EX-H10 kompakt gépe győzedelmeskedett.

olympus-mjutough-8000-black-eisa-250

sony-70-400g-lens-eisa-200A fényképezőgépekhez tartozó kiegészítők versenye úgyszintén sokszínű végeredményt hozott… Az objektívek sorában a Sigma F2.8/24-70 IF EX DG HSM modellje került az élre, a „Zoom” kategóriát a Sony 70-400mm F4-5.6 G SSM lencserendszere nyerte, utazáshoz pedig a Tamron AF F3.5-6.3/18-270 Di II VC LD Macro objektívjét használnák a legtöbben az EISA tagok közül. Az egyéb kiegészítők közül a Novoflex QuadroPod állványa, a CeWe Photobook-ja, valamint a Canon PIXMA Pro9000 Mark II fotónyomtatója aratta le a babért. A legjobb innovációnak pedig a Fujifilm Super CCD EXR képérzékelőjét ítélték a „Fotó panel” kategóriában.

Az „autóhifi panel” kategóriában kaptak helyet a navigációs eszközök is, amelyek közül a legjobbnak a Harman International csoporthoz tartozó Becker Traffic Assist Z205 készülékét választották, míg a navigációs-média rendszerek sorában a Kenwood DNX9240BT modell végzett az élen. A legjobb autóhifis fejegység a JVC KD-AVX77 típusa, a legjobb autóhifis erősítő Kenwood KAC-X4D meghajtója, a legjobb autóhifis hangsugárzó-rendszer DLS Scandinavia Series, a legjobb autóhifis mélynyomó pedig az Impact XT 15-11 subwoofer lett. Az integrált autós rendszerek versenyét az Audison bit one elektronikája nyerte, a legjobb high-end autóhifi komponensek mezőnyében pedig a Pioneer DEX-P99RS modellje győzedelmeskedett.

sony-ericsson-w995-eisa-250A hordozható készülékek díjazottainak egmeghatározóbb termékkörét a mobiltelefonok jelentik, ahol a zenei mobil kategóriát a Sony Ericsson W995 telefonja, a kamera-mobil kategóriát a Samsung I8910HD készüléke nyerte, míg az üzleti célokra alkalmas maroktelefonok palettáján a Nokia E75, az „okostelefonok” szegmensében pedig az Apple iPhone 3GS mobilja végzett az élen az EISA Szövetség tagjainak ítélete alapján.
sony-walkman-eisa-150A legjobb európai netbook címét az ASUS Eee PC 1008HA Seashell laptopja kapta, a legjobb személyi média lejátszó titulusát pedig Sony Walkman NWZ-X1050/1060 modelljének ítélték oda.

Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban mindenképpen szót kell ejtenünk egy egyre fontosabbá váló termékszegmensről, a környezetbarát készülékekről… Az EISA Szövetség „Zöld panel” kategóriájában ebben az esztendőben két berendezésnek jutott babér! 2009 és 2010 esztendőkben Európa „Zöld” televíziója a Samsung UE40B7000 LED tévékészüléke lett, míg az LG KM900 (Arena) mobilja kapta a „Zöld” mobiltelefon elismerést.

hazimozi.hu
www.eisa.eu

2009. augusztus 15., szombat

Interjú: The Prodigy /CKM/


Firestarter előtt senki nem ismerte őket, /kikérem magamnak! :)/ma a világ egyik leghíresebb elektronikusrock-bandáját alkotják. A Prodigy idén diadalittasan tért vissza Invaders Must Die című albumával.

CKM: A Music For The Jilted Generation borítóján The Prodigyként szerepeltetek, a The Fat of The Land idején Prodigy volt csak a lemezen, majd az Always Outnumbered, Never Outgunned borítóján megint ott van a The előtag.
Liam: Mindig is The Prodigy voltunk, a változtatások csakis azért történtek, hogy a nevünk kényelmesen elférjen a borítón.
CKM: Oké, jöhet a nehezebb kérdés: mi a zenei stílusotok?
Keith: Tényleg nehéz minket besorolni egy adott műfajba, az évek alatt jelentős változáson ment keresztül a zenénk, minden nagylemezünk más. A Chemical Brothers, a Fatboy Slim és a Crystal Method mellett minket tart a kritika az elektronika, azon belül is a big beat műfaj előfutárának, de a zenénkben számos stílus jegyei ott vannak: jungle, rave, hardcore, az 1990-es évek korai ipari zenéje, az alternatív rock, és később az énekben a punk elemek is megjelennek. Tisztul már a kép?
CKM: Nem esküdnék meg rá.
Keith: Akkor maradjunk annyiban, hogy underground elektronikus tánczenét nyomató rockbanda vagyunk.
CKM: Új albumotok frappáns válasz volt a találgatásokra a köztetek dúló ellentétekről. Újra barátságos a viszony?
Maxim: Nem vagyok barátságos.
CKM: Na jó, Maxim, akkor úgy kérdezem, hogy hozzád képest.
Maxim: Ha így kérdezed, akkor igen. Változó korban voltunk mind. Bizonyos dolgoknak meg kell történnie ahhoz, hogy tudd, ki vagy, és mit akarsz az élettől. Mi együtt éltük meg ezt a korszakot, és most már értékeljük egymást.
CKM: Hamar az eladási listák élére pattant a lemez, ráadásul úgy, hogy nemrég hagytátok ott eddigi kiadótokat. Miért váltottatok?
Folytatás a CKM augusztusi számában.

Mint anno mondtam kicsit unalmas már az a punktechno, de üdvözítem a retró hangzás visszatérését.

www.ckm.hu/magazin/
The Prodigy - Wikipédia

:/




Kiváncsi vagyok hogy törlik-e ezt is? Próbáltam nem utalni a művésznőre, de a linkben sajnos benne van a neve. Remélem nem törlik az egész naplómat.
Hogy is kell az összes bejegyzést menteni?

Farkaslány

Aúúúúúúú! /farkasüvöltés/
A jogvédők megtaláltak Promo Cd-vel.

Nem is tudom, hogy most mitévő legyek? Ez felháborító, semmi közöm a feltöltéshez, és törlik a bejegyzésemet. :)
Aúúúúúúú!

2009. augusztus 13., csütörtök

Zene

Már nem nézek zenecsatornákat. /kivéve a South Park-ot/
Nem hallgatok rádiót./autóba néha/
Csak ezt a nyomorék net-et bújóm, és blogot írok. /Ez is megér egy külön bejegyzést./

Nem vagyok képbe, de már nem is hoz lázba az amit hallok.
Kicsit azért körbe néztem hol is járunk, mi a szitu.

BBC Radio 1 Top 40 Dance Singles : 09.08.2009 /első 5/


5

4

3

2

1





És a MAHASZ No1:


Nekem az BBC lista jobban tetszik mint a MAHASZ. Szerintem dedó zenét nyomnak a Magyar rádiók.

MAHASZ Dance Top 40 lista

BBC Radio 1 Top 40 Dance

Elrabolva (Taken)

Még nem láttam, de jókat írtak róla. Régóta vártam.



Bryan Mills valaha a titkosszolgálat egyik legkiválóbb ügynöke volt, de már visszavonult, csak hogy Kaliforniában élő lánya, a 17 éves Kim közelében lehessen. A lány az anyjával, Lenore-ral és tehetős mostohaapjával, Stuarttal él és épp Párizsba készül legjobb barátjával, Amandával, amire Bryan vonakodva bár, de áldását adja. Bár ne tette volna.




Letöltés: 700MB
http://storage.to/get/fltX4nnA/tmnt-taken-xvid.avi

Benjamin Button különös élete

Hasonlít a Forrest Gump-ra, a forgatókönyvíró is ugyanaz. Eric Roth.
Megnéztem, tetszett.


Bejamin Button (Brad Pitt) különös körülmények között született - és még különösebb élet jutott neki. Amikor ismeretlen kezek későbbi nevelőszülei küszöbére helyezik pólyáját, egy aggastyán újszülöttet bíznak a sorsra. A fiú csöpp, de nyolcvan éves. Őszen, kopaszon, meggörnyedve jár iskolába, ám ahogy telik az idő, izmai ruganyosabbá, bőre simábbá, arca mosolygósabbá válik. Számára visszafelé járnak az órák. Csak egy barátja van: egy a kislány, aki meglátja a vén ifjoncban a lehetetlen szépségét - és kitart mellette élete végéig.




A titok


Letöltés:2*700MB
http://www.megaupload.com/?d=PXCUCUL2
http://www.megaupload.com/?d=L9FS1Y3R

2009. augusztus 12., szerda

Rolls Royce 200EX

Megjelent egy hivatalos kisfilm a típusról, ennek alkalmából összegyűjtöttem pár videót. Érdemes a Rolls-Royse 200EX oldalát is megnézni. /+ heti Flash adag ;)/










www.rolls-roycemotorcars.com

2009. augusztus 11., kedd

All Saints - Studio 1 mp3

Megint csak a múlt, de hát nincs mi megragadjon a napjainkból.
Legjobb csajos banda. :) 2006-ból.




1. Rock Steady
2. Chick Fit
3. On and On
4. Scar
5. Not Eazy
6. Hell No
7. One Me and U
8. Headlock
9. Too Nasty
10. In It to Win It
11. Flashback
12. Fundamental

Letöltés 63MB új
jelszó: www.BboroBbar.com

All Saints - All Hits mp3




1.Pure Shores
2.Never Ever
3.Under The Bridge
4.Lady Marmalade (98 Remix)
5.I Know Where It's At (Original Mix)
6.Twentyfourseven (Radio Version)
7.Black Coffee
8.Bootie Call (Single Version)
9.All Hooked Up (Single Version)
10.War Of Nerves (98 Remix)
11.Pure Shores (2 Da Beach U Don't Stop Remix)
12.Never Ever (Booker T Vocal Mix)

Letöltés 75MB

2009. augusztus 10., hétfő

Dalszövegek

Múltkor megjegyeztem, hogy nem értjük, az angol dalszövegeket. /tiszteletem a kivételnek/
Ez a program nem fordítja le, de beépülve a Media Player-be megjeleníti az angol dalszöveget, így azt olvasva már könnyebb értelmezni. Legalább is nekem. Érteni nehezen tudom az angolt, de olvasni jobban megy.
Meglepetésemre magyar dalokat is felismeri. /valamire valókat, nagy neveket/





Letöltés

16 év

Ha már a filmeknél tartunk, akkor az én kedvenc filmem a Forrest Gump.
Nagyon nagyon. Hasonló... nem tudom elmondani.
Katona voltam én is.
Azaz menekültem a világ és magam elől a seregbe, és ott megtaláltam magamat.
Nagyon boldog, elégedett voltam. Sikeresnek éreztem magam, de kevés volt a pénz és leszereltem. Engem katonának teremtettek. Azt lehet, hogy csak hülye vagyok. :)
Legszebb éveim. Két éve. 5 évet szolgátam.
Sokan teljesen másnak látják a honvédséget. Lenézik. Lehet is benne valami, mert én is megerősítem, hogy van egykét érdekesség, de már más mint 10 évvel.
Ezt csak az értheti aki volt tagja az önkéntes haderőnek.
Tetszettek a szabályok és, hogy teljesítmény alapján volt megítélve az ember nem az anyukája vagy apukája, pénze illetve a nagy szája miatt. Igaz néha voltak igazságtalanságok, de mindig valahogy helyre állt a rend. Persze akkor nem így vélekedtem...
Igen elárulok még egy titkot, már magam sem tudom, de körülbelül 16 éve írok Naplót.

Amikor bevonultam, így gondoltam:

Kitöröltem!

Ide nem hiszem, hogy ekkorákat lelkizek majd, mert már van kivel megbeszélnem a gondolataimat és nem is tartozik a nagyvilágra.

Jó tudom, hogy Forrest nem csak katona volt.

Watchmen

Ma volt időm rá, és megnéztem. :) Teljesen másra számítottam. Hallottam, hogy ez másmilyen szuperhős film, de hogy ennyire.
Valami nagyot akart mondani, kapiskáltam is, de nem lehetett komolyan venni.
Érdekes.


"A Watchmen – Az őrzök nem rossz film, csak éppen nem tud megfelelni az elvárásoknak. Hiába a látványvilág, a súlyos morális kérdések, a rendező kétségbevonhatatlan rajongása az alapanyagért. Igazi ellensúly hiányában a karakterek sem tudnak kibontakozni, mélység nélkülivé válik a küzdelmük. Nagy kár, hogy nem készült el húsz éve, amikor először kezdték el tervezni."

mozinet.hu

2009. augusztus 8., szombat

: /

Milyen sokan hallgatunk külföldi zenét, pedig nem is igazán értjük.

Christina Aguilera - Back to Basics: Live and Down Under DVD AudioRip_AACPlus



1. Intro: Back to Basics
2. Ain't No Other Man
3. Back in the Day
4. Understand
5. Come On Over (Jazz Version)
6. Slow Down Baby
7. Still Dirrty / Can't Hold Us Down (Medley)
8. I Got Trouble (Video Interlude)
9. Makes Me Wanna Pray
10. What a Girl Wants (Reggae Version)
11. Oh Mother
12. Enter the Circus
13. Welcome
14. Dirrty (Circus Version)
15. Candyman
16. Nasty Naughty Boy
17. Hurt
18. Lady Marmalade
19. Encore: "Thank You (Video Interlude)
20. Beautiful
21. Fighter

Letöltés 44 MB

2009. augusztus 7., péntek

Holnap esküvő...

...ajándék még nincs. :) :(

SkipScreen

Ez egy Firefox kiegészítő ami kihagyja a felesleges oldalakat, visszaszámlálásokat, magától indítja a letöltést a Rapidshare, Megaupload, zshare, Mediafire, stb. megosztókról.
Letöltés

Rihanna - Good Girl Gone Bad Live DVD AudioRip_MP3



1. Intro
2. Pon de Replay
3. Break It Off
4. Let Me
5. Rehab
6. Breakin’ Dishes
7. Is This Love (Bob Marley)
8. Kisses Don’t Lie
9. Scratch
10. SOS
11. Good Girl Gone Bad
12. Hate That I Love You
13. Unfaithful
14. Sell Me Candy
15. DJ Kevmo/Don’t Stop the Music
16. Push Up on Me
17. Shut Up and Drive
18. Question Existing
19. Umbrella

Letöltés 100MB

Kicsi Kimi


22 évesen

The Cranberries - Stars (The Best of Video 1992-2002) DVDrip




700MB
http://www.megaupload.com/?d=S60KL05J
http://www.megaupload.com/?d=W15U1UY0
http://www.megaupload.com/?d=GG8MBPOE
http://www.megaupload.com/?d=GQK59R30
http://www.megaupload.com/?d=S9TO4L5P
http://www.megaupload.com/?d=WM826V72
http://www.megaupload.com/?d=1MZ6UMM1
http://www.megaupload.com/?d=TBM7LY2G
jelszó: j@cusia

Dropbox hírek ;)

Dropbox-nak van portable azaz hordozható változata.
Így ha nálunk van az usb kulcsunk, bármilyen Windows-os gépen intézővel használhatjuk.

Letöltés

The Cranberries - Stars (The Best of 1992-2002) AACPlus


1. Dreams
2. Linger
3. Zombie
4. Ode To My Family
5. I Can't Be With You
6. Ridiculous Thoughts
7. Salvation
8. Free To Decide
9. When You're Gone
10. Hollywood
11. Promises
12. Animal Instinct
13. Just My Imagination
14. You & Me
15. Analyse
16. Time Is Ticking Out
17. This Is The Day
18. Daffodil Lament
19. New New York
20. Stars

Letöltés 36MB

The Cranberries - Bury the Hatchet CDrip_AACPlus


01. Animal Instict
02. Loud And Clear
03. Promises
04. You And Me
05. Just My Imagination
06. Shattered
07. Desperate Andy
08. Saving Grace
09. Copycat
10. What’s On My Mind
11. Delilah
12. Fee Fi Fo
13. Dying In The Sun
14. Sorry Son

Letöltés 23MB

Dolores O'Riordan



Napjainkban


2007-ben


És....1994-ben

Nagy muzsika! Imádtam a hangját az egyéniségét, stílusát és a szőke rövid haját./ismét divat, tetszik is/ Már nem mai tyúk, 38 éves.

Passio főcímzenéje

Mekkora hang! ;)

doloresoriordan.ie
wiki: Dolores O'Riordan
Rockhálo

2009. augusztus 6., csütörtök

Coraline és a titkos ajtó

Coraline egy kislány, aki egy titkos ajtót fedez fel új otthonában, mely mögött saját életének egy másik változatát találja. A felszínen ez a párhuzamos valóság hátborzongatóan emlékeztet valós életére - csak éppen sokkal jobb. Ám ez a hihetetlenül eredeti, fantasztikus kaland egyre veszélyesebbé válik, és amikor a másik, az álanya örökre ott akarja fogni, Coraline latba veti minden makacs elszántságát, bátorságát: segítségül hívja szomszédjait és egy beszélő fekete macskát, hogy megmentse igazi szüleit, néhány szellemgyermeket, és hazatérjen.




Letöltés:
http://www.megaupload.com/?d=2NBJJ9WV

Watchmen: Az őrzők

Ez az összetett, sokrétegű, izgalmas kalandfilm egy másik Amerikában játszódik, 1985-ben, amikor a jelmezes szuperhősök részei a társadalom mindennapi szövetének, és a "Végítélet Óra" - amely az USA és a Szovjetunió közötti feszültséget méri - folyamatosan éjfél előtt öt percen áll. Amikor az egyik egykori társukat meggyilkolják, a kimerült, de még elszánt álarcos igazságosztó, Rorschach elhatározza, hogy leleplezi az összes múltbéli és jelenlegi szuperhős megölésére és lejáratására szőtt konspirációt. Amint kapcsolatba lép egykori bűnüldöző csapatával - nyugdíjas szuperhősök szedett-vedett bandájával, akik közül csak egynek van igazi szuperereje -, Rorschach egy széleskörű és sokkoló összeesküvésre bukkan, amely kötődik a hősök közös múltjához és katasztrofális következményei vannak a jövőre nézve. A küldetésük, hogy őrizzék az emberiséget, de ki őrzi az Őrzőket?





Letöltés:
http://www.sharehoster.de/wait/380a2d63cef1d5d702278e2b561e2e51

Jön az első 3D-s TV-csatorna

A brit Sky bejelentette, hogy háromdimenziós műsorokat sugárzó televíziós csatornát indít jövőre.
A tervek szerint az új csatornán filmeket, sport és szórakoztató műsorokat nézhetnek majd a cég nagyfelbontású adások vételére és háromdimenziós megjelenítésére alkalmas televízió készülékekkel rendelkező előfizetői Angliában.

A 3D-s adást a jelenlegi set-top boxokon keresztül foghatják majd a felhasználók, a háromdimenziós képmegjelenítéshez azonban speciális 3D-képes televízióra lesz szükség. A csatorna ez év tavasszal már sikeresen végrehajtott egy kísérleti 3D-s televíziós közvetítést.


Fotózás láthatatlan vakuval

Infravörös és ultraibolya fényt használ az a speciális, teljesen láthatatlanul működő fotós vaku, amely amerikai kutatók fejlesztése.
Bár a speciális technológiával éles fotókat lehet készíteni, az eredeti színeket nem tudja átadni, a felvételek leginkább a videokamerák éjszakai módjához hasonló zöldes felvételeire emlékeztetnek. Ahhoz, hogy az eredeti színeket is helyreállítsák, arra is szükség van, hogy ugyanarról a témáról vaku nélkül is készüljön egy felvétel, az ebből kinyert színinformációkat pedig szoftveres úton kell átültetni a zöldes képbe, így állítva elő a jó minőségű színes felvételt. Ugyanakkor problémát jelent, hogy egyes anyagok egyaránt elnyerik az ultraibolya és az infravörös fénysugarakat, ezek a tárgyak pedig egész egyszerűen eltűnnek az új módszerrel készített felvételekről. Ugyanakkor a megoldással a NewScientist beszámolója szerint lehetővé válik olyan állóképek rögzítése, amely mentes a nemkívánatos fényvisszaverődésektől, de korábban nem lehetett hagyományos úton elkészíteni.



2009. augusztus 5., szerda

Fáljmegosztás, tárolás 8

ADrive
50GB/!/ tárhely, 2GB fájlméret korlát, ingyenes. Sajnos az ingyenes verzióhoz nem jár asztali alkalmazás, csak webböngészőn keresztül lehet kezelni a fájlokat, de onnan is jó. Egy intéző szerű java-s felület. Megosztani lehet, fotóalbum mutogatás nincs.
/Regisztrálni kell/

SkyDrive
25GB tárhely, 50MB fájlméret korlát. Webes felület vagy Internet Explorer 8-at használva húzd és dobd módszerrel lehet a fájlokat feltölteni, illetve az új Live programok, pl: Live Fotótár alapból feltudja tölteni a tartalmat. Megosztani, közzétenni lehet. Kicsit átláthatatlan a webes felület. Mobiltelefonról-ról is elérhető./!/
/MSN hozzáférés, Windows Liv ID kell/

Gladinet
Ezzel az alkalmazással Intézőbe beépülve férhetünk hozzá tárhelyükhöz. Több tárhelyet támogat. Én SkyDrive-al próbáltam Win7 alatt, de fagyozgatott. Ennek is több verziója van, ingyenes és fizetős, különböző szolgáltatásokkal.


Xmarks Firefox kiegészítő
Témába vág. Feltölti a Firefox könyvjelzőket a szerverükre és webböngészőn keresztül bárhonnan elérhetők könyvjelzőink. Másik szolgáltatása, hogy összegyűjti a hasonló könyvjelzőket, oldalakat a többi felhasználótól és listázza népszerűség vagy mi szerint vagy micsoda, de hasznos. /Regisztrálni kell/

"Az Xmarks segíti a legjobb Google találatok kiválasztását azok alapján, hogy mások mit jelöltek könyvjelzővel. Tudjon meg többet az oldalakról az egér Xmarks ikon felé mozgatásával. Ez a tulajdonság kikapcsoltatható az Xmarks beállítások menüjében."

Dropbox találatra ezt dobja.

Tehát, majdnem mindegyik jó, de egyik sem tökéletes számomra.
Kezdem a Windows Live Mesh-el, mert az sehogy sem akart normálisan működni, feltölteni, letölteni.
Maradva az MS-nél SkyDrive majdnem tökéletes. Csak az a baj, hogy nem használok IE-t. 50MB fájlkorlát /?/ talán elég, de a webes felülete, keszekusza számomra.
Mobil elérés tetszik.
ADrive. Ide minden mehet. Hatalmas tárhely egyszerű webes kezelés. De csak ennyi. :(
Dropbox. Hmmmm? A legszimpatikusabb. De ez sem tökéletes. Tetszett a intéző-be való beépülés, a legegyszerűbb használni. Szép a fotóalbum funkciója, korlátlan fájlméret, csak ne maradnának a gépen.

Még mindig nem döntöttem, mert nem tudom.
Dropbox miért csak szinkronizál? És lehetne kicsit nagyobb a tárhely.
ADrive beépülővel jó lenne. Még kutakodok, próbálgatok.

Ja a Google! Igen, miért nincs hivatalos tárhelye?!
Ott a Picasa 3 + webalbum, a Gmail 7GB mérete, Blogger és egyéb online szolgáltatásai.

8

Blogszerkesztő programok

Megint tanultam valamit.

A blogbejegyzéseket alapértelmezetten úgy lehet létrehozni, hogy böngészőben megnyitod a blogod adminját, új bejegyzés írását választod majd bepötyögöd a szöveget, mented stb.. ez ugye eddig tiszta sor.
Viszont ezt ki lehet váltani azzal, hogy vannak olyan blogszerkesztő programok (szoftverek), melyek a számítógépre telepítve a blogmotor fajtájától és verziójától függetlenül mindig egységes felületet biztosítanak a bejegyzések létrehozásához. Ahhoz, hogy a blogodat (vagy blogjaidat) frissítsd, nem szükséges böngészőprogram, nem kell admin-ban navigálni, nem kell különböző online editorokhoz igazodnod, elég ha ezt az egy programot indítod el a számítógépeden és máris írhatod a friss bejegyzést úgy, hogy azt a későbbiekben akár egyszerre több blogodra is ki tudod tenni.

Ilyen programok (a teljesség igénye nélkül) például:

w.bloggar
BlogJet
Ecto
Qumana
Zoundry
Blog Desk
Post2Blog
Mars Edit
ScribeFire for Firefox

(Harder)

Ezt a bejegyzést a Windows Live Writer-el készítettem

táblázat 1. sor 1. oszlop
2. sor 2. oszlop

Térkép képe

far-away-island-wallpapers_13007_1680x1050

Letöltés

Gmail tárhely


Állítólag 25 megabájt fájlméret határ van, plusz adott idő alatt adatforgalom után a Google zárolja a gmail fiókot egy időre.
Van még egy Firefox kiegészítő is erre a feladatra.




Még mindig keresem a megfelelő megoldást arra, hogy kényelmesen egyszerűen feltöltsem valahova a megunt, de fontos dolgaimat, hátha valamikor szükségem lesz rá.
Egy online meghajtóra lenne szükségem. FTP is jó lenne.
Még keresgélek. Lényeg, hogy ne böngészőn keresztül keljen, fájlméret korlátozás nélkül, és megbízható legyen. Nem megosztani akarom, mutogatni, csak tárolni, hogy ne a gépen fogaljon helyet.

A Live Mesh nem jött be, bonyolult és nem is működik rendesen.
A dropbox is Windows 7 alatt nem működik normálisan és továbbra is megtartja a gépeken a fájlokat. /csak szinkronizál/
Persze nem sok időt szántam még rá, lehet, hogy csak én nem jöttem rá a beállításokra.

2009. augusztus 4., kedd

Filmbuzi





:D

Mi az? Cukros, és szobahőmérsékleten köt.





Nagymama.

Tessék!

Itt a világ első, beépített kivetítővel rendelkező fényképezőgépe.




A Nikon CoolPix S1000pj 26 centiméteres távolságból 12,7 centiméteres átlójú képet vetít, de teljes sötétségben akár 102 centiméteres képátlóig is elmerészkedhetünk. Utóbbi esetben a fényképezőt a vetítési területtől két méterre kell letenni. A képek mellett a géppel készült videók is levetíthetők, a szórakozásnak 60 perc múltával az akkumulátor vethet véget.
A Nikon CoolPix S1000pj fotós jellemzői között 12,1 megapixeles CCD-képérzékelőt, 28 milliméterről induló ötszörös zoomoptikát találunk, utóbbi fényereje nem épp a legjobb, értéke F:3,9-5,8.



Microsoft Live Mesh /beta/

Olyan mint a Dropbox, de 5GB tárhellyel és teljes Windowsba integrálás.
Hmm, oda kell figyelni a Microsoft-ra és Live-ra.

Nem kevesebbet ígér a Microsoft a Live Mesh szolgáltatásával, mint hogy bármilyen készülékünkön, akárhol, akármikor interneten keresztűl hozzáférhetünk az adatainkhoz, a többi készülékünkhöz, programjainkhoz és információinkhoz.
Ha a Live Mesht installáljuk minden eszközünkre, a legfontosabb könyvtárak automatikusan szinkronizálódnak, így az adatok elérhetők a céges számítógépen, a laptopon, az otthoni számítógépen vagy akár a mobiltelefonon is. Minden, amit a Live Mesh-hez hozzáadunk, elérhető bárhonnan webes felületről, tartalmunk megosztható Massenger partnereinkkel, és alapból 5 GB webtárhelyet is kapunk. Használatához csak Windows Live-hozzáférés szükséges. /MSN jelszó/





http://www.mesh.com