2017. december 31., vasárnap

Boldog Új Évet!

Már írtam idén több véleményt, bejegyzést ide, de kitöröltem. Valahogy már nem érdekel a közlés, hogy mi van velem, már cikinek is tartom, hogy az emberek csak ontják az internetre magukból az okoskodást.(mint akár én) Már az internetet az IT-t a kütyük felfokozott fontosságát is cikinek tartom. Sose szerettem a népszerű dolgokat mindig az új dolgokat kerestem. Véletlenül egy napra otthon hagytam az okostelefonomat és elgondolkodtatott, mert annyira más volt az a nap. Mi történne ha lecserélném az okostelefonom egy butára?
Pedig én nem is vagyok az a telefonba bámuló, telefonban élő típus. Most is csak azért írok, mert ráérek a szabadságom alatt és gondoltam, csak kifakadok, ez már régóta bennem van.



Szóval hova jutottunk?!
Az emberek a telefonjukba élnek, már nem unatkoznak egy percet sem, csak a telefont bámulják mindenhol. Csetelnek, posztolnak, játszanak. Ezelőtt tíz évvel elképzelhetetlen volt, hogy a munkahelyeden, munkaidőben filmet nézzél. Most már ott is azt bámulják, zsibbasszák az agyukat. Az utcán füleses zenehallgatás is veszélyes, de jelenleg már a kijelzőt is bámulják mint a zombik úgy közlekednek.
Igen zombik lettek az emberek! Nem látják a környezetüket nem érdekli őket a valóság. Beállított felszínes képeket posztolnak magukról, hogy mutatva milyen szép az élet, mert a többi zombi is ezt látja a telefon kijelzőjén amit napi 12 órában bámulnak. Ha az utcán szembe jönne velük rá sem ismernének felettébb észre sem vennék az illetőt. Mobiljáték függők lesznek egyesek.
Az internet "ingyenességének" hála mindig ott van valaki mellettük akit segítségül hívhatnak, akivel kommunikálhatnak, akitől pozitív visszajelzést kaphatnak. A magány fogalma is feledésbe merülhet.

Tehát valami reneszánszról beszélek. Lehet, hogy megteszem, hogy butatelefonra váltok.
Kipróbálom, hogy milyen unatkozni, milyen keresni az elfoglaltságot, hasznos dolgot tenni, még jobban belemerülni a környezetembe.

És most elmegyek kocogni ebben a szép időbe. ;)
Búék!


2018.07.29.





2019.07.21.
Már lassan az a gyanúm, hogy egyesek (insta) facebook profil alapján választanak társat. Tök mindegy a való életben mekkora gyökér az illető, de a facebookon jól menedzseli magát és ez a lényeg. A többi mobilt bámuló zombi is csak azt látja amit kitesznek elé. Mocskos idealizált világ, erőlködő, nevetséges emberekkel.

2021.02.13.
Élettelen, értéktelen emberek élnek az online térben.
Magadnak élj ne másnak!
Nevetség tárgya már az a világ számomra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése