Hangulat

A hosszú hétvégén sokat akartam írni, minden rosszról, ami körbe vesz, és bosszant, de már reménytelen a helyzet a /volt/ Magyar Köztársaságban.

Szavazati jog, iskolakötelezettség...
Nem értek a politikához, nem is divatból szidalmazok, hanem benne élek!
Barátnőm diplomával, minimálbér alatt keres. Én rabszolgasorsban napi 12 órában, szabadság vagy bármi igény nélkül, keresem meg az átlagfizetést. És nekem még jó.
Munkanélküliség, korrupció, szegénység. De nekünk erre van szükségünk?
Csak a verseny. Mindegy hogyan, de nyerni kell, legyőzni a másikat.
Ez van fent a parlamentben és már ez van a civil életben is.
Vállalkozók, vállalkozások nyílnak, a szerencsétlen munkanélküli ember lehúzására. Mert "munkalehetőséget teremtenek". Kihasználják a helyzetet, csak a kiskapukat keresik, hogyan tudjanak minél több pénzt lehúzni a munkanélküliből, de adni a minimum alatt. Ígérgetnek, hitegetnek, hogy később jobb lesz. De el kell fogadnod, mert más nincs. Multicégek sem jobbak, kicsi ocsó kínaiak vagyunk számukra.

Mindezt azért írtam, mert holnap végkép döntenem kell, hogy a visszamegyek-e katonának? Nincs más. Vagy csak nem találok. Időm sincs keresni. Tanfolyamra, tanulni sincs időm, de nem is indul semmi értelmes.

34 éves vagyok és semmim sincs./hitelem sincs/ Miért is legyek boldog?
Valahogy nem ilyen világot képzeltem.