2011. augusztus 28., vasárnap

Porsche 911 Carrera S

A Porsche 911 már kezd retró autóvá avanzsálni ahogyan a Mini vagy a Bogár. A 2012-es új modellt most sikerült 1 leheletnyit izgalmasabbá tenni. 
Meddig lehet ezt a formát még gyúrni? Sőt úgy, hogy még a többi modelljükre is átültetik?
Szerintem a világ egyik leggusztustalanabb autója a  Porsche Cayenne.

Nem tetszenek a lukas, sajt elejű autók. És a hátúlja?!

A korábbi hírek szerint a tengelytáv egy centiméterrel nőtt, nos, erről kiderült, hogy igencsak téves adat, az új 911-es tengelyei ugyanis kereken tíz centiméterrel kerültek távolabb egymástól. A teljes hossz ennek ellenére még hangyányit csökkent is, ahogy a tömeg is. A németek az új padlólemez és kasztni tervezése során széleskörűen alkalmaztak könnyű anyagokat, így az össztömeg változattól függően maximálisan 45 kilogrammal csökkent. Az alapváltozatban egy 3.4 literes motor dolgozik 350 lóerővel, ez PDK váltóval 4,6 szekundum alatt képes százra gyorsulni, míg Sport Chrono Pack-kal 4,4 másodperc a sprintidő. A Carrera S farában egy 3.8 literes, 400 lovas boxer található, amely a duplakuplungos váltóval 4,3 alatt van százon, míg Sport Chrono Pack-kal az idő további két tizedet javul, 4,1 másodpercre. Az új modellek nem csupán gyorsabbak, de takarékosabbak is elődeiknél. Az alap Carrera PDK-val vegyes üzemben mindössze 8.2 litert fogyaszt, míg ugyanez az adat a Carrera S PDK esetében 8,7 liter. Említést érdemel még az új hátsó futómű, valamint a feláras Porsche Dynamic Chassis Control (PDCC), amely még nagyonbb kanyarsebességet tesz lehetővé.

 A Porsche a szeptember 13-i bemutató ellenére máris nyilvánosságra hozta az új 911-es németországi árait. Az alap Carrera 88,038, a Carrera S pedig 102,436 eurótól vihető haza. Az új típusok szeptember 1-től rendelhetők, az első autókat pedig december 3-án kezdi szállítani a márka.
 


2011. augusztus 27., szombat

Aston Martin V12 Zagato



Az Aston Martin bemutatta a V12 Zagato utcai változatát. A különlegesség csak limitált darabszámban készül, az ára pedig meghaladja a 100 millió forintot.
Az olasz formatervező stúdió "ruháját" viselő különlegességet még májusban leplezték le versenyautóként, amellyel azután részt is vettek hosszútávú versenyen a Nürburgringen.
V12-es 6,0 literes motor dübörög a kocsi orrában. A más modellekből is ismert motor teljesítménye 517 lóerő, míg a maximális nyomatéka 570 Nm. Ugyanezzel a technikával a Vantage 4,2 másodperc alatt képes legyen nulláról százig gyorsítani, végsebessége pedig 305 km/óra. Hasonlóra lehet képes a V12 Zagato is. 
2012 közepére ígérik a gyártást, amely mindössze 150 darabra korlátozódik. Az egyes autók ára 330 000 brit font, azaz nagyjából 100 millió forint. Ebben azonban nincsenek benne a helyi adók, ami például Magyarországon még nagyjából 30 millióval fejelné meg az összeget 



Némelyikbe belepiszkáltam, de csak hogy meglegyen a 1024X768-as méret.
Teljes méret ha rákattintasz a képre. 









 Ezt már csak én színeztem

Még lesz kép...


Gyüjtögető életmód


Utána néztem a jótékony kupakgyűjtésnek is.
20-45 Ft adnak klógrammjáért, de tonna alatt nem állnak nagyon szóba veled, vagy esetleg 0,40 Ft/kupak.


2011. augusztus 21., vasárnap

Az Apple bekaphatja

Röhej az ahogyan az Apple próbálja kiszorítani a vetélytársait különböző, nevetséges szabadalmi dolgokra hivatkozva tiltatja be a konkurencia termékeit.
Csak a profit. 





Részletek

Pár gondolat

Nyitott szem helyett, nyitott szájjal járnak az emberek.

Ha valaki nem ordítja /megosztja/ az életét, az még nem azt jelenti, hogy nincs is.

Valakinek kelleni.

Diétás korlátlan mobilinternet

Adott "itthon" szélessávú internet hozzáférés, így én a mobilon nem akarok letöltögetni csak olvasgatni. /egyelőre/

Van a magenta szolgáltatónál Go!Net csomag, aminek legkisebb változata az S, 590 forintba kerül. Domino díjcsomagra is lehet igényelni. Tartalmaz 30 MB adatforgalmat, annak gyors elfogyasztása után csökkenti a sávszélesség sebességét 32kbps-re.
Nekem ez a sebesség éppen elég telefonos e-mail váltásokra, Talk csetelésre, HeyTell telefonálásra, Opera Mini-s böngészésre, időjárás widget frissítésre, navigáció használatára, internetes rádió hallgatásra.
Modemként használva a telefont, ezzel a sebességgel a laptopon Opera böngészővel a Turbót használva még netezni is tudok. A Marketet ne használjuk, ne frissítsünk!   

Ismétlem, hogy lassan és áttekintően, türelemmel netezve, de legalább nem kell ezreket kifizetnem azért, hogy informáltabb legyek. Hasonlít a régi betárcsázós vonalas és gprs-es mobilnetes időkre.

Kevesen emlékszünk már arra. A mai fiatalok, csak a YouTube meg a Facebook és a filmletöltés.
Fogalmuk nincs mennyi lehetőség....

Remélem a T-mobile nem genyózik és nem fogja csökkenteni sebességet. ;)

2011.08.23.
Egy beállítással növelni lehet a.....

2011. augusztus 14., vasárnap

Hajómotor

Köztudatba lassan beszivárog, hogy az óceánjàró hajók motorjai jobban szennyezik a levegőt mint szárazföldi társai.
Miért is?! ;)